2011. április 30., szombat

Lencsebogyó csinosítva

Mert önmagában kevés volt, ezért kapott két lila bogyót, az egyiket most fűztem, és azért hogy ne légyen olyan szederjes, lett mellé egy kis fehér bonbonocska is. Itt van pár túl fényes, túl sötét kép.



2011. április 28., csütörtök

Húsvéti utóhang

Az ünnepünk csendesen telt, templomban voltunk, játszottunk, gyöngyöt fűztünk, varrtunk... :)

Aztán hétfőn meglocsolt Apa és Öcsém kis 100 éves kölnivel, reggel munkában egy bácsi "Nina Riccssi"-vel, majd délután jött a Bence.
Biciklizni mentünk, és mondta, hogy jöjjek régebbi ruhában. Gondoltam biztos bozótot fogunk mászni... Erre... Kimegyek a kapun, letámasztom a bringát, áll előttem a Bence, vigyorog, elkezd verset mondani, hátrál az ablakhoz, majd amikor befejezte, lekapja a párkányról a kulacsát, és TELIBEEEEE!!! :D:D:D Úgy meglocsolt a hideg vízzel, hogy csak na! :D:D Annyira jó volt! Csak röhögtem, mint egy hülye, annyira boldog voltam, még most is az vagyok, mert olyan Bencés volt, meg váratlan, meg aranyos, és olyan jól esett!!!!! :):) Aztán átöltöztem, elindultunk, kimentünk a Kopaszi-gátra, ahol megtanított karikás ostorozni!! Két figurát már tudok is, jó nagyot csattan a kezemben. :)
Szóval szuper keddem volt! :)
Pár kép hétfőn az ebédről, Anya csinálta, szerintem nagyon guszta lett:


Az ott gyulai házi kolbász (nagyszülőktől).
Én is valahogy így nézhettem ki :P

Most Te is segíthetsz! :):)

Most Te is segíthetsz....

... azzal, hogy minél több emberhez eljuttatod ennek a Kisfiúnak a hírét! Fogjunk össze Harcoskáért! 
Veres Csabika 2008. március 18-án látta meg a napvilágot, koraszülöttként. Születésekor 1130 gramm és 37 cm volt.
Idén betöltötte a harmadik életévét, és a mai napig nem evett és nem ivott még semmit a száján keresztül. Diagnózis nincs... Folyamatosan szondán keresztül mobil pumpával táplálják. A mobil pumpához a szerelék havi 25.000-30.000 Ft. Az otthoni fejlesztése alkalmanként 4.500-5.000 Ft között van. Nagyon sok mindenre szükség lenne a gyógyuláshoz, de három év költsége igen csak megterhelte a család kasszáját.

Létrehoztak Neki egy facebook oldalt (IDE KATTINTVA csatlakozhattok), hogy ezzel keressenek segítőket. Elsősorban nem pénzt gyűjtenek, hanem szeretnének találni egy orvost, aki felállítaná a diagnózist és el tudnának indulni a gyógyulás útján. Próbálkoztak bejutni a médiába, ezidáig hiába.

Amit mi tudunk tenni Harcoskáért:
  • Csatlakozzatok a facebook oldalához, hogy minél többen megismerjék Őt. Soha nem lehet tudni, hogy melyikünk ismerőse figyel fel Rá, lehet, hogy Nálad van a megoldás...
  • Ha van rá lehetőséged, akkor oszd meg ezt a bejegyzést a saját ismerőseiddel, küldd el e-mailen, terjeszd bármilyen formában, hogy a Kisfiú álma arról, hogy egészséges legyen, valóra válhasson...
  • Ha anyagilag tudod támogatni Őket, akkor magánszemélyként Szabadi Szilvia néven van Erste Bankos számlaszámuk, ide akár 100 Forintot is átutalhatsz: 11600006-00000000-34974500
    Ha cégen keresztül segítenél, akkor A Reménysugár a Beteg Gyermekekért, a Rászorultakért és a Betegekért Alapítvány keresztül tudtok támogatást nyújtani az alábbi számlaszámra: OTB BANK Rt. 11719001-20324043
    BUDAPEST BANK Rt. 10103881-49133800-01000005. Nagyon fontos, hogy a megjegyzés rovatba tüntessék felé, hogy Veres Csaba részére külditek a pénzt, mert csak akkor kapják meg a támogatást, így célzottan viszont eljut hozzájuk. Veres Csaba neve mellett adjátok még meg a cég címét és adószámát a megjegyzés rovatban, s az alapítvány, igazolást fog küldeni a támogatásról és az így leírható az adóból. Aki alapítványon keresztül utal, kérem, e-mailen jelezze Harcoska anyukájának (szasa29@gmail.com), mert a későbbiekben tájékoztatnak mindenkit Csabika állapotáról, aki segít a gyógyulásban. 
Csabikáról többet is megtudhattok ITT.
Köszönöm, hogy megpróbáltok Ti is segíteni!!!


2011. április 27., szerda

Hétfőn érettségi. Öcsémnek is. Hajj-ajj, milyen nagy már... Ijesztő. Az mégjobban, hogy most dől el az élete, hogy sikerülnek-e az álmai...
Annyira szeretem, és úgy örülnék, ha meg lenne, amire vágyik, annyira izgulok már érte én is. Azért még így megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy túlképzés van jogászokból, meg hogy valszeg nem lesz rögtön munkája, stb.-tudja, és akkor is ezt akarja.
Hát legyen. :) Mindent bele!!!!

Angol óra békávé módra

Még régebben történt, a N.-nél, hogy egy ellenőr így mutatta, hol lehet jegyet venni: -Hiiéérrr..... Küsablak... otttaaa...küsablak, hér. Szerencsére a turista megtalálta a kis ablakot. :)
Múlt pénteken meg 3 külföldi jött, olyan furán beszéltek... Ez már a Kálvin téren volt... A kínai lánytól nem értettem azt, hogy 'coins'. ilyen...- hát már igazán nem tudom, hogy ejtette ki, de alig fogtam föl, hogy mit akar (benyelte a gép a pénzét).

2011. április 23., szombat

Bohémság

Lilinek csináltam ezeket. Nyaklánc és fülbevaló. Hosszú, sokféle, összevisszás :))))





Hurkáim

Régen készen vannak, csak bizonyos értelemben nem vagyok rájuk büszke. De mindegy, szépek, jók, nekem tetszenek. :)





2011. április 21., csütörtök

Még egy avokádó krém

Nagyon hasonló az előzőhöz:

Hozzávalók 6 adaghoz:
  • 3 érett avokádó
  • 1 kis pohár natúr joghurt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál citromlé
  • 1 kávéskanál só
  • csipetnyi bors
  • 1 marék durvára tört dió
Van az úgy, hogy bemegyek a ruhaboltba, hogy na igen, most szeretnék magamnak venni valamit!!!! És csak sétálok, válogatok, gondolkodom, de az egész üzletben szinte egy darab sincs, ami tetszene, amivel érezném azt az "ez kell nekem" érzést, vagy hozzám illőnek tartanám. Utána elmegyek egy másik boltba, majd mégegybe... Néha felpróbálok valamit, de túl ilyen, túl olyan, vagy "nemistudom, olyan neeeem..." és üres kézzel megyek haza.
Igen, ma is ez volt :):) Bár vettem egy fölsőt, és sok minden tetszett, csak a legtöbb ruha nem a stílusom, vagy nem tudnám mivel hordani.
Szeretem a csipkét-most nagyon, a rózsaszínt, a lilát, a krémet, a csillogót, a masnisat, a pöttyöset, a rózsásat, a buggyosat, a feltűnőt de egyszerűt, és utálom a nagy mintákat, feliratokat, a furcsa fazonokat, a csőtopokat-farmereket, miniszoknyákat... Szóval konkrétan megyek, de a legtöbbször üresen jövök.
Nehéz dolog nőnek lenni... :))))

2011. április 18., hétfő

A fele királyságom...

...adnám egy ilyen varródobozért... pöttyösért... kerekért... nagyobbért...
 


ahogy számolom, fél havi fizetésembe kerül(ne)...

2011. április 16., szombat

Naplemente

Lencsebogyós nyaklánc. Citromsárga-narancs-piros. Olyan de olyan nagyon szép, ez az első ékszer, amihez lánc van használva, kicsit még macis lett, de ahhoz képest nagyon is jól néz ki... Alkonyatos. Juppíííí!






2011. április 13., szerda

Azért még...

fűzök, varrok ezerrel. Lesz egy karkötő (egy már kész), csak nem mutatom meg, mert kicsi ihletet adott egy kép, na szóval nagyon hasonló lett, és nem akarok gondot :D De az Alkonyat-trilógiámnak az első tagja kész, és a pöttyös vászon is életre kelt, szintén példák alapján...
Ez már jobb...
Egy bénaság, de kijön az a fényes piros színe.


2011. április 8., péntek

Müzlim :)))

Kifacsarok két-három narancsot, reszelek bele egy almát, bármilyen gyümölcsöt, beleöntök jó adag (szóval azért szívja föl a lét) natúr müzlit, joghurtot, mézet. Összekeverem, fél óráig hűtőbe teszem, és kész!!! Olyan finom........ :)))
(Azért mindjárt megyek fűzni is. :))))

2011. április 6., szerda

Avokádós Ilumilu krém

Valahol olvastam, hogy mik kellenek hozzá, de az rég volt. Megpróbálok visszaemlékezni.

Kell bele avokádó, puhán, magozva, hámozva. Összenyomom. Kell hozzá sok tejföl/joghurt, kevés mustár, majonéz, fokhagyma, citromlé...... Keverem, pépesítem, pirítósra kenem. Nagyon finom!!! :):)


Nóri krém :))))

Legkedvesebb Nórim ötletéből:

2 tömlős natúr macisajt, 2 nagy pohár D.joghurt, petrezselyem, kicsi mustár, só, bors, hagymák... Keverés. Nagyon finom :))))

Tudom, hogy nem vagyok konkrét a mennyiségekről, de úgy is mindig változnak, szóval érzéssel adagolok.

Tonhalkrémem

Úgy szoktam kezdeni, hogy egy tálba kiöntök 2-3 doboz olajos, jó minőségű tonhalat, összenyomom villával amennyire lehet, öntök rá mondjuk 2 evőkanál citromlét, 3-4 majonézt, 1 mustárt, kis kanál mütyüri tejfölt, megsózom, borsozom, nyomok bele 2-3 gerezd fokhagymát... És keverem, pépesítem, nyomogatom. Más recept ír bele lilahagymát... Én is. :D
És kész! :):)

2011. április 5., kedd

2011. április 4., hétfő

Újra-tervezés

Mert most megint megállt az élet, készült egy apróság, de most varrás van ezerrel, meg tervek. Romantikus gyöngyhurka...bogyók...hosszúkásak...

2011. április 1., péntek

Citrom-fokhagyma koktél Tiffanyldától

Bocsánat, hogy "elloptam", de nekem úgy tetszik! :D:D



Végy 30 gerezd tisztított fokhagymát, 5 citromot - én 1 napig egészben áztatom, jól lekefélem -, vágd apróra mindenestül és az egészet, a fokhagymával és egy liter vízzel turmixold össze alaposan! Tedd fel egyet rottyanni - ne forrjon!!! -, majd némi állás után szűrd le! Üvegbe töltve - nem műanyagba - tedd a hűtőbe és reggelente éhgyomorra egy kupicával hajts le belőle! Nem leszel tőle büdös, böfizni sem fogsz, sőt, 2 nap után úgy megkedveled, hogy este is iszol belőle!:)))
Természetesen ízlés kérdése...Én szeretem, mert üdít a citrom és elnyomja a fokhagyma kellemetlen szagát! Próbáld ki! Egészségedre!!!:)

Kalóriabomba... :):)

Séta közben álmodtam meg, nem tökéletes, de biztosan nagyon-nagyon finom... :)


Vennék egy hatalmas, hosszú poharat...
tennék az aljára egy sima kis piskóta darabot, meglocsolnám tejjel, (ebbe tennék kókuszlikőrt, de csak az álmomban), majd egy gombóc vaníliafagyit, rá meleg csokiöntetet, most jönnének a meggyszemek, és egy kis karamellizált cukor. Ez után egy kis Bailey's, majd újra piskóta, most csokifagyi, vaníliaöntet, csokireszelék, gyümölcsök, tejszínhab.

Hú, ez nagyon exxxtra... <3
És gyorsan olvadna... de szeretném megkóstolni... :)