Úgy kezdődött az egész, hogy mikor évekkel ezelőtt megjelent ez a könyv, én akkor sem éreztem késztetést rá, hogy megvegyem. Talán azért nem, mert a hátuljára le van írva a történet rövidítése, a végével együtt...
Idén karácsonyra ajándékba kaptam, egy hete elkezdtem olvasni.
Már az első húsz oldal után azt éreztem, hogy valami nem jó ebben a könyvben, valami nem tetszik. Nehéz megmondani, mi is az, talán a fogalmazás. Talán... hogy minden olyan direktbe van közölve, ki van mondva, ráadásul nem egyszer szájbarágósan, a helyett, hogy én jöjjek rá, érezzem meg. Ritkán van ilyen, de már az első oldalak után nem tetszett. (A szereplőket, egyéb dolgokat most nem részletezném...)
Végül a 170. oldal körül tettem le, ott lett elegem. Egyszerűen undorító, pláne, hogy tudom a végét, és így még esélyt sem adnak arra, hogy reménykedjem abban, nem az fog történni, amit nem akarok, amit rossznak tartok.
Lehet, hogy alacsony a küszöb és magas a mérce, de nekem most a gyomrom nem tud befogadni egy ilyen sztorit.
Ennek a kritikának örültem: "Kritikus szemmel: kicsit együgyű. A szereplők olyannyira idealizáltak,
ami már hitelességi probléma. Vannak nem erős, nem bátor, nem hős
szereplők is a történetben, de azok sorra elbuknak. Emma világa
fekete-fehér. Pedig az élet sosem volt ilyen egyszerű, még akkor sem, ha
a boldog békeidőkben talán tényleg fontosabb volt valamiféle erkölcsi
tartás, mint manapság. Súlytalanok a drámai fordulatok, a sztori jobban
érdekel, fut a szemem tovább a sorokon, hogy megtudjam, mi történik,
mintsem hogy megálljak egy pillanatra és elmélázzak az érzelmek,
események lényege felett. Mindent túlmagyaráz, mindent előre sejtet az
író, tulajdonképpen sokkal korábban kitalálható, mi fog történni, mint
azt kellene. Pedig egy kis feszültség jót tenne a könyvnek." (http://www.kikotoonline.hu/konyvjelzo/kritikus-szem/konyvkritika/egy-huszadik-szazadi-romantikus-csaladregeny)
