2013. január 28., hétfő

Fábián Janka: Emma szerelme

Úgy kezdődött az egész, hogy mikor évekkel ezelőtt megjelent ez a könyv, én akkor sem éreztem késztetést rá, hogy megvegyem. Talán azért nem, mert a hátuljára le van írva a történet rövidítése, a végével együtt...

Idén karácsonyra ajándékba kaptam, egy hete elkezdtem olvasni.

Már az első húsz oldal után azt éreztem, hogy valami nem jó ebben a könyvben, valami nem tetszik. Nehéz megmondani, mi is az, talán a fogalmazás. Talán... hogy minden olyan direktbe van közölve, ki van mondva, ráadásul nem egyszer szájbarágósan, a helyett, hogy én jöjjek rá, érezzem meg. Ritkán van ilyen, de már az első oldalak után nem tetszett. (A szereplőket, egyéb dolgokat most nem részletezném...)

Végül a 170. oldal körül tettem le, ott lett elegem. Egyszerűen undorító, pláne, hogy tudom a végét, és így még esélyt sem adnak arra, hogy reménykedjem abban, nem az fog történni, amit nem akarok, amit rossznak tartok.

Lehet, hogy alacsony a küszöb és magas a mérce, de nekem most a gyomrom nem tud befogadni egy ilyen sztorit.

Ennek a kritikának örültem: "Kritikus szemmel: kicsit együgyű. A szereplők olyannyira idealizáltak, ami már hitelességi probléma. Vannak nem erős, nem bátor, nem hős szereplők is a történetben, de azok sorra elbuknak. Emma világa fekete-fehér. Pedig az élet sosem volt ilyen egyszerű, még akkor sem, ha a boldog békeidőkben talán tényleg fontosabb volt valamiféle erkölcsi tartás, mint manapság. Súlytalanok a drámai fordulatok, a sztori jobban érdekel, fut a szemem tovább a sorokon, hogy megtudjam, mi történik, mintsem hogy megálljak egy pillanatra és elmélázzak az érzelmek, események lényege felett. Mindent túlmagyaráz, mindent előre sejtet az író, tulajdonképpen sokkal korábban kitalálható, mi fog történni, mint azt kellene. Pedig egy kis feszültség jót tenne a könyvnek." (http://www.kikotoonline.hu/konyvjelzo/kritikus-szem/konyvkritika/egy-huszadik-szazadi-romantikus-csaladregeny)

2013. január 23., szerda

Egy sokadik hétfő

Itt tartok a horgolt kendőmmel:


Igen, ez még mindig az eleje... Tegnap ért véget a vizsgaidőszakom, kb. 2 hete nem horgoltam.

Nem volt még rá időm, ezért most leírom: szeretettel köszöntöm új blogolvasóimat, és nagyon örülök annak, hogy ilyen random, lassan havi egy írás ellenére is sokan kíváncsiak a munkáimra!!!! Már 84-en vagyunk!!! :) Remélem, hogy tetszeni fog, amit itt találtok! (:

Jókai Mór: Mire megvénülünk

Apukám említette, hogy milyen jó ez a könyv, elmesélte az alapját is, mondta, hogy neki is tetszett filmen, szóval csak bátran-bátran, kihozza nekem könyvtárból.

Az az igazság, hogy Jókaitól olvastam eddig a legtöbb szépirodalmi könyvet, és ő is a kedvencem. Ha jól számolom, ez volt az 5. könyv tőle. És nem az utolsó...

A lelkesedésem töretlen, számomra Jókainak vannak a legkülönlegesebb ötletei, alap-konfliktusai. Olvasás közben néha nem érti az ember, mi szükség is van most megismerni ezt a szereplőt, aztán pár (száz) oldallal később főszereplővé válik. Milyen jól csinálja: a főszál mellé "pihenés képpen" egy fejezetet beilleszt, bemutatja nekünk a vég szempontjából fontos emberek életét, jellemét, helyzetét, elkezdi az ő szálukat is, majd a legjobb időben hozzáköti az addigi fő szálakhoz.
Igazi romantikus író, a szereplői hűségesek önmagukhoz, a családjukhoz, most konkrétan az adott szavukhoz, becsületesek, tiszták, igazi példaképek.

Nagyon nagyon tetszett, úgy tökéletes, ahogy van. Az alapötlet, a szereplők, az idő múlásának éreztetése, a jellemrajzok, az izgalmas jelenetek, és a vége különösen, azt kívántam én is, hogy ilyesmi legyen a befejezés.

Csak egy kérdésem van: ez a könyv miért nem kötelező az iskolákban?

2013. január 21., hétfő

Hétfő

22 évvel ez előtt is hétfőre esett január 21-e. Ezt anyukám nagyon megjegyezte.

:):)

2013. január 10., csütörtök

Helyreigazítás

Most van kész. (A varrás része. :D)

Azért így kerekebb, jobb, szebb.