Véget ért...

Ez a hat hét a kórházban.

Voltam szülőszobán, nőgyógyászati szakambulancián, terhesgondozáson és ápolási gyakorlaton.
Az utolsó három nem volt olyan izgi, mint az első, de ezek is tetszettek :) Itt inkább különleges esetekkel-emberekkel találkoztam, voltak sztorik, meg egy-két szomorúság...
Az ápolás belgyógyon van, én Angiológiára kerültem, az olyan hely, ahol a lábfájós embereket látják el. Itt aztán volt hajtás és meló ezerrel, a 8 órából kb. 5-öt állással töltöttem. Ágyat húztam, vérnyomást mértem, infúziót kötöttem be és vettem ki, kikérdeztem a beteg adatait, ételt osztottam, beszélgettem... gyógyszert osztottam, labor, vérellátó, itt is vettem vért, egész nap csak jöttem-mentem. Jó volt nagyon :) És nagyon jófejek voltak a betegek is, ment az udvarlás a bácsiktól, de szép haja van a nővérkének, maga biztos nem pesti, mert pesten nincsenek ilyen szép kislányok, nem tolom arrébb a székem, mert akkor többet marad a szobában, jöjjön gyakrabban, stb :D Azért a betegtől kapott "Dumalgin"-nak is az a vége, hogy "Nővérke, tudna hozni nekem egy kis Donalgint, úgy fáj a lábom..." :) Aranyosak nagyon. Az pedig szomorú, hogy jön egy bácsi, nem is öreg, kicsit sántít, de nem is feltűnő, aztán leveszi a cipőjét, és látod, hogy térdtől lefelé műlába van :( És ilyesmik, azért itt is voltak csúnya dolgok, de szerencsére nem kiabált velem senki, nem kellett ágytálaznom, fürdetnem, semmi ilyen munkát végeznem, az ápolók is nagyon jófejek, segítőkészek voltak. Csopitársaim pl. nefrológiára kerültek, na nekik akadtak nehezebb napjaik, szagok, váladékok, látványok... Nem mondom, ilyen is kell, de szerencsére szülésznőként kevesebb ilyet fogok látni, meg persze lesz még gyakorlatunk, hogy pótoljam ez irányú hiányosságaimat...

Milyen volt?

Csütörtökön ért véget a szülőszobai 12 napos gyakorlatom.
Annyi érzés van a szívemben, hogy le sem tudom írni őket pontosan... a lényeg, hogy

FANTASZTIKUS!!!!!!

Hihetetlen!!!!! Csodálatos dolog szülésznőnek lenni, ezt akarom csinálni!!! Ennyi boldogság, ami itt van, amennyi itt kapok, a szeretet, a jó hangulat... teljesen feltölt!!!!!!

Az biztos, hogy rengeteget kell melózni, van, hogy le sem tudunk ülni vagy enni, iszonyúan fárasztó, de... az a pillanat, amikor megszületik... és az Anya arcán a boldogság... az első szavak, a sírás, a gyönyörű kisbabák... és ezt naponta többször... hogy ott lehettem és segíthettem...

Aztán olyan is van, hogy 4 napig nem jön senki, és akkor már unatkozunk... Bucit hajtunk, takarítunk, pakolászunk... de a végén csak ülünk és beszélgetünk. A szülésznők nagyon kedvesek, türelmesek, mindent elmondanak, tanítanak, segítenek, és ha hibázom is (mert béna vagyok...), nem szidnak le. A takarító néni is nagyon aranyos, az orvosok abszolút partnerként kezelnek és mutogatnak mindent, egy Iráni orvos konkrétan a műtét után elmagyarázza, hogy mit láttam és miért, hihetetlen és annyira megtisztelő...
Itt vettem vért először, jól ment!!!!! Az Anyuka is mondta :) Bár még a technikát csiszolni kell, de sikerült. Apróbb munkát bíznak ránk, nem is baj, de pl. segíthettem a dokinak (egy fiatal írtó jófej rezidensnek) suturánál, meg úgy akadnak nagyobb dolgok, bemehetünk császárra, hozhatjuk a babákat... Talán a legfontosabb, hogy megtaláljam magam szülésznőként is, a stílusom, hogyan kell beszélni az Anyához, Apához, hogy ne féljek és hogy határozott legyek.

Olyan vicces volt, pont a perzsával történt, hogy nem értette, mi az a velőcső-záródási rendellenesség magyarul, és elmagyaráztuk neki :) Meg van ilyen citrommintás műtős sapija, az egyik műtősfiúnak pedig epres. Műtét előtt felvették, és jöttek a szobába kérdezni, hogy melyik a finomabb: magyar eper vagy perzsa citrom? :))) Mondtuk, hogy az eper :))) Azt mondta a Sanyi a Meshkat-nak, hogy: -Legközelebb banános sapid legyen. -Milyén? -Banános.- Bana'a... hmmm... olyan vicces volt :) élőben azért más.
Nagyon boldog vagyok!!!!

Azért... mivel lábfájós vagyok szedek venorutont már régóta, segít is... csak nem tudok sokáig állni vagy ülni, mert utána fájni fog... Pont úgy ért véget a havi gyógyszeradagom, hogy a munka első napján. A második olyan volt, hogy alig bírtam hazabotorkálni, úgy fájt... Szörnyen megijedtem, mert ilyenkor 1-1 1/2 hónapra fájdalommentessé váltam, de khmm, nem 1 napra... :S:S Elmentem a háziorvoshoz, mondta, hogy menjek el harisnyát feliratni (megjegyzem, januárban kaptam időpontot jövő hétre, éljen, el kell jönnöm hamarabb a kórházból, még szerencse, hogy jófejek és elengednek), és addig is szedjek másik tablettát és ad krémet is. Plusz még a régi gyógyszerek,  :S-szóval nem merem ideírni, mennyit költünk ezekre kéthavonta, mert borzalmas. Amikor megláttam, mennyi az ára, majdnem elájultam. Reméltem, hogy ennyi pénzért repülni is megtanít, de nem. Fájdalom csökkent és sokkal jobban bírom, de pl. nem tudom ebéd közben bevenni, mert nincs időm ebédelni!!!!! Az elején nem is tudtam fejben tartani, melyiket mikor kell szedni. Mostanra ez azért jobb lett :) A másik gond meg az volt, hogy 5-kor kellett kelnem, hogy beérjek... Egész nap talpaltam... És mikor hazaértem (4-5 órára), elaludtam... kb. 8-ig. Fölkeltem és elkezdtem pörögni, átlag éjfélkor tudtam újra elaludni... Szóval teljesen átrendeződött a bioritmusom, mikor végre hozzászoktam, letelt a 12 nap, és máshova mentem. A végén összeszedtem egy vírust is, égett a torkom, még most is köhögök, csak maszkban mertem a kicsikhez nyúlni :S (mert hiányoznunk nem szabad, hiába vagyunk betegek :()
Most nőgyógyászati szakambulancián vagyok, ide idősebb hölgyek jönnek betegséggel, lelettel, fájdalommal... unalmasabb, mert csak ülök és figyelek, de ez csak 5 nap, és végülis... Mindennek örülök! :)

Szóval sokáig nem volt kedvem, erőm olvasni sem, de már a végén járok pl. az Elise kendőnek... És utolérem magam.

Jó hétvégét!!!! (: